Egy zöld ruhás behemót mászik elő a föld alól és mindent lerombol ami az útjába kerül. A Liga úgy tűnik tehetetlen ellene, így hát Superman-en a sor hogy megállítsa mielőtt a lény eléri Metropolist.

Kiadó:	DC Comics
Írta:	Louise Simonson, Dan Jurgens, Roger Stern
Rajzolta:	Jon Bogdanove, Dan Jurgens, Jackson Guice, Denis Rodier
Eredeti kiadás:	Superman: The Man of Steel #17-19, Superman #73-75, The Adventures of Superman #496-497, Action Comics #683-684, JLA #69, 1992
Hazai kiadás:	Semic, 1999
	Eaglemoss, 2017

Történet

És ennyi a sztori. Nincs tovább. Ez az a rész, ahol írnom kellene a történetről, kibontani kicsit, hogy aki még nem olvasta képben legyen, aki már olvasta felidézze. Ilyenkor szoktam mérlegelni a pozitívumokat, negatívumokat, de ezúttal semmi ilyesmi nem lesz. A cím elárulja a végkifejletet, egyéb történésről pedig ha agyonvernek sem tudok beszámolni. 

Úgy tűnik a DC-nél van egy tendencia, miszerint spoileres, szenzációhajhász címek alatt vacak történeteket adnak ki. A Batman és fia is ilyen volt – bár a Superman halála után az már így utólag egészen színvonalas olvasmánynak tűnik. Ott legalább volt néhány érdemi momentum, de ebben a kötetben tényleg nem történik semmi. Egy ismeretlen lény előmászik egy ismeretlen helyről ahol ismeretlen okból tartották fogva és átgázol egy erdőn, Optimus Prime-on (rajta többször is), az Igazság Ligáján, egy bevásárlóközponton, majd felpofozzák egymást Supermannel. Aztán Superman meghal.

Nem azért mert történik valami ami korábban ne történt volna. Nem is azért mert valaki meggyőződik róla, hogy nincs pulzusa, nem lélegzik és ezt megosztja az olvasóval. Egyszerűen csak azért, mert az író odaírta egy szövegdobozba.  Még ezzel sem lenne feltétlenül baj, ha mondjuk egy alternatív univerzumban játszódna, vagy egy Mi lett volna ha... jellegű történet lenne, de ez a fősodor. Tényleg ilyen értelmetlen, dicstelen halált kell halnia a kiadó egyik legnépszerűbb karakterének?

Úgy tűnik van az a pénz. Mert ez a sztori semmi másról nem szólt, csak az eladásokról. Nyilván minden képregénynél ez a cél, de általában kapunk cserébe egy sztorit. Ezúttal viszont az alkotók meg sem próbáltak jó történetet írni. Pedig még ez a nem kommunikáló, nem gondolkodó, cél nélküli, faék egyszerűségű ellenfél is hordoz magában annyi lehetőséget, amiből legalább egy közepes történet kikerekedett volna. Ha odafigyelünk a részletekre, sejthető, hogy van valami  összefüggés a háttérben, ugyanis Végítélet – merthogy a Liga tagjai ezt a szimpatikus nevet akasztották a föld alól előbújó lényre mielőtt szó nélkül nekiestek – ugyanolyan zöld kezeslábast és piros szemüveget visel, mint később a Cadmus emberei. Mégsem jutott eszébe senkinek kideríteni honnan jött ez a megállíthatatlan lény. Senkinek nem szúrt szemet, hogy az egyik keze hátra van kötözve - tehát valakinek valamikor már sikerült legyőznie, ugyanakkor sanszos, hogy a bilincs ami fogva tartja erősebb nála. Senkinek nem jut eszébe kapcsolatot teremteni vele, kommunikálni, vagy a nagy önfeláldozósdi közepette legalább elcsalni a lakott területekről. A párbeszédek sem állnak másból mint fenyegetőzésből, sajnálkozásból és a látottak kommentálásából. A rajzolók tették a dolgukat, helyenként egész látványos módon, de a történetírók ezúttal leszerepeltek. 

Rajzok

A történetíráshoz hasonlóan a rajzokkal is eléggé spóroltak. Legfeljebb 2-3 panel jutott egy oldalra, az utolsó fejezetben már minden oldalra csak egy, de legalább a színvonallal nincs baj.  Végítélet pusztítása, pózai néhol egészen jól sikerültek. Különösen a madártávlati rajzok tetszettek. Ezekből lehetett volna több is. A pofozkodás testközeli ábrázolása viszont nem hordozza magában azt az epikus töltetet amit az alkotók vélhetőleg szerettek volna átadni. Legtöbbször egy kocsmai bunyó szintjén mozog a két titán összecsapása. A történet a végén önmaga paródiájába hajlik, amikor a gyász pillanatában különösen kifinomult ízléssel öltöztetik fel az egyik statisztát (lenti kép).  

Összegzés

Ha a címet elolvastad, a borítót megnézted, ne is lapozz tovább. Tudsz mindent, a többi csalódás lenne. Különösen a hátsó borítóra ne lapozz, mert ott gépelési hibát vétett a kiadó. A kötetben átsiklanék felette, de a borítón elég kínos. A történetben nincs semmiféle katarzis, nincsenek értékelhető párbeszédek, nem derül ki semmi. Superman halála egyszercsak megtörténik. A következő oldalon vége a mesének. Mégcsak érzelmeket sem tud kiváltani, annyira ostoba az egész. Olvasásra senkinek sem tudnám ajánlani. A sorozat gerincképe mondjuk elég hülyén nézne ki nélküle, de azon kívül semmi más nem indokolja a kötet beszerzését.