Snikt!

Egyperces képregényajánlók
Superman: Az acélember

Superman: Az acélember

Az Eaglemoss 10. kötete Superman 1986-os újragondolt eredettörténetét meséli el. John Byrne klasszikusa 30 év távlatából is etalonnak tekinthető és még mindig nagyszerű olvasmány, igaz elsősorban nem a címszereplő miatt.

superman_acelember_borito.jpg
Kiadó: DC Comics
Írta: John Byrne
Rajzolta: John Byrne
Eredeti kiadás:    Man of Steel 1-6., 1986
Hazai kiadás:  Semic, 1990
Eaglemoss, 2017

Csaknem 50 évvel az első megjelenése után a DC szerette volna - a korabeli Marvel lapok mintájára - korszerűbbé, emberibb léptékűvé tenni a hőst és az őt övező világot. A feladattal az X-Men és a Fantasztikus Négyes korábbi sztáríróját bízták meg, aki nagyon okos húzásokkal helyezte új alapokra a karaktert, de egy fontos összetevőt kihagyott. 

Történet 

Lényeges változás a korábbiakhoz képest, hogy Superman nem gyermekként, hanem egy mesterséges méhben, magzatként érkezik a Földre és itt születik meg. Ezt zseniális húzásnak tartom, hiszen itt nő fel, itt szerzi az első tapasztalatait és felnőtt koráig nem is tudja magáról, hogy földönkívüli. Nem egy kozmikus hős tehát akinek van egy civil alteregója a Föld nevű bolygón, hanem egy ember aki időnként kívül hordja az alsónadrágját. Ám felvetődik a kérdés: Vajon mi késztet valakit ilyen ízléstelenségre?

Számomra úgy tűnik, hogy semmi. Hiányzik a karakterből a motiváció. Pókember óta tudjuk, hogy a nagy erő nagy felelősséggel jár. Superman esetében ez valahogy úgy hangozna, hogy a korlátlan erő időnként - különösen ha Lois bajba kerül - jár némi felelősséggel. Pókembert - de mondhatnám Batmant, vagy a Marvel univerzumból sokakat - személyes tragédia terelte a bűnüldözés útjára, de Clark Kentet úgy tűnik semmi sem vezérli. Ha csak az nem, hogy közel kerüljön Loishoz. Számára a hősködés egyfajta hobbi, amit azért űz mert megteheti és mert szófogadó, jó fiúnak nevelték a szülei. Szeretné hasznossá tenni a képességeit, de nem annyira, hogy bármit be kelljen áldoznia a civil életéből. Ráadásul hősöktől szokatlan módon a képességeit használja előnyszerzésre a civil életben.
Ez nem a képregény kritikája, hanem a karakteré. Annak ellenére, hogy Superman nem a kedvencem, a képregény mégis lekötött és gyorsan haladtam benne. Ez főként az érdekes mellékszereplőknek köszönhető. Kenték remek szülők, Lana Lang drámát hoz a történetbe, Batman nagyon rafinált, Luthor esetében pedig minden felbukkanásánál érezhető, hogy készül valamire. Jóformán mindenki érdekesebb mint Superman. Ha Bizarro kap még két oldalt, lehet hogy Lois is őt választja inkább. 

Rajzok

A rajzolás szintén a szerző munkája. Byrne-nak elég jellegzetes stílusa van, sok arc ismerős lehet korábbi Marvel történetekből. Kétségkívül eljárt már felette az idő, bár én kedvelem a 80-as évek egyszerűbb ábrázolásmódját. Jobban követhető mint sok mai, művészi igényességgel készülő képregény. A borító viszont vitán felül minden idők egyik legjobb Superman borítója. Tökéletesen kifejezi amiről a képregény szól: Clark Kent vagyok, Superman.  

superman_acelember-2.jpg

Összegzés

9

Szórakoztató, könnyen, gyorsan olvasható kiadvány, mely ráadásként Superman legelső kalandját is tartalmazza 1938-ból, az Action Comics első számából. Kortól nemtől függetlenül minden képregényolvasónak ajánlható, gyűjtőknek pedig egyenesen kötelező darab. Jár neki a magas pontszám és a klasszikus jelző, hiszen ez az az eredettörténet ami évtizedek óta meghatározza a karakterről alkotott képünket. 

komment superman dc Tovább
Superman: Az acélember Tovább
Facebook
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • A Hihetetlen Pókember: Hazatérés A Hihetetlen Pókember: Hazatérés
  • Superman: Superman halála Superman: Superman halála
  • X-faktor #01 X-faktor #01
  • Bábel tornya Bábel tornya
  • Tini Nindzsa Teknőcök #02 Tini Nindzsa Teknőcök #02

Snikt!

A blog hazai megjelenésű, elsősorban szuperhős témájú képregényeket elemez három fő szempont alapján: A történet, a rajzok valamint a magyar kiadás minősége kerül górcső alá.

Kövess a Facebookon!

Tovább a Facebook-ra

Ezeket olvastad már?

  • A Hihetetlen Pókember: Hazatérés
    A Hihetetlen Pókember: HazatérésAz Eaglemoss DC sorozatához hasonlóan idén a Hachette kiadó is útjára indította hazánkban a szintén 60 részesre tervezett Nagy Marvel Képregénygyűjtemény sorozatát. A gyűjtemény válogatott...
  • Robin: Az első év
    Robin: Az első évAz Eaglemoss 20. kötetében Dick Grayson első évét követhetjük nyomon, ahogy Batman segítőjeként egyre mélyebbre merül Gotham alvilágában. A fiú rendkívül élvezi új szerepét, ám még csak most kezd...
  • Zöld Lámpás: Titkos eredet
    Zöld Lámpás: Titkos eredetA Zöld Lámpás Alakulat egy, az egész ismert univerzumra kiterjedő rendfenntartó szerv – lényegében egy galaktikus rendőrség. Tagsága az univerzum legkülönfélébb értelmes fajaiból tevődik össze....
  • Superman: Az acélember
    Superman: Az acélemberAz Eaglemoss 10. kötete Superman 1986-os újragondolt eredettörténetét meséli el. John Byrne klasszikusa 30 év távlatából is etalonnak tekinthető és még mindig nagyszerű olvasmány, igaz elsősorban nem...
  • X-faktor #01
    X-faktor #01A M-nap után - amikor a Föld mutánsainak 90%-a elveszítette képességeit - Jamie Madrox, a Többszörös Ember egy vetélkedőben 1 millió dollárt nyer amiből nyomozóirodát alapít. Maga mellé veszi barátait...

Keresés

süti beállítások módosítása
Dashboard