Aquaman, Fekete Kanári, Flash, a Marsbéli Fejvadász és Zöld Lámpás még csak ismerkednek egymással, néhány közös bevetés után azonban elhatározzák, hogy csapatot alapítanak. Ezzel felkeltik Vandal Savage és a Lókusz csoport figyelmét. 

Kiadó:	DC
Írta:	Mark Waid, Brian Augustyn
Rajzolta:	Barry Kitson, Michael Bair
Eredeti kiadás:	JLA: Year One #1-12, 1998
Hazai kiadás:	Eaglemoss, 2017

Az Eaglemoss kiadó a Batman: Hush-t követően ismét egy kétkötetes kiadvánnyal jelentkezik, melynek témája ezúttal a Liga megalakulása. Az időzítés nem is lehetne jobb, hiszen készül az Igazság Ligája film, ami szintén ezt a témát dolgozza majd fel – persze teljesen másképpen. Ez a kiadvány azonban a klasszikus eredettörténet újraértelmezése. Noha eredetileg a 90-es évek végén került kiadásra, hangulatában és stílusában sokkal régebbre repíti vissza az olvasót, ugyanis az alkotók igyekeztek minél többet átmenteni az 60-as évekbeli képregényekből. Első benyomásra igazi retró cucc, helyenként klisés párbeszédekkel, sablon szuperhősdumákkal ugyanakkor szerethető, barátságos atmoszférával.

Történet

A történet jól felépített bár lassan indul be, ám ez ennyi szereplő esetében érthető. A felvezetés a karakterek civil életének bemutatásával kezdődik, majd egy váratlan csetepaté lehetőséget ad egy kis erődemonstrációra. Ízelítőt kapunk a hősök erejéből, személyiségéből és megismerhetjük a korlátaikat is. Rengeteg a párbeszéd, ami főleg a szereplők bemutatását szolgálja de egy idő után üres fecsegésbe megy át. Az első kötet feléig bevallom, elég bugyutának, unalmasnak tartottam a képregényt, ezt követően azonban kezd érdekessé válni a dolog. Hivatalosan is megalakul az Igazság Ligája, felbukkan egy titokzatos támogató valamint körvonalazódni kezd egy ismeretlen ellenség képe is. A csapattá válás sem megy zökkenőmentesen. Az újonnan formálódó közösségben előjönnek olyan problémák mint a női egyenjogúság kérdése, a kirekesztés vagy az ego háttérbe szorítása. Ebben a szakaszban időnként kifejezetten érdekes párbeszédek zajlanak. A korábbi semmitmondó csevegés helyett valódi betekintést kapunk a karakterek lelki világába és hát pontosan ez a kötet célja: bemutatni a Ligát. Úgy tűnik ennek a célnak esett áldozatul Batman és Superman, akik ugyan felbukkannak de ezúttal nem sok vizet zavarnak. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a többiekre egyformán jut a reflektorfényből. 

Az ismerkedős-moralizálós részeket időnként rendkívül butára sikerült akciók szakítják meg. Ezekért igazán kár. Igaz, hogy a képregény sokkal inkább a karakterek egymáshoz való viszonyáról szól mintsem magáról a tényleges cselekményről, de ettől még lehetett volna egy kicsit kevésbé idétlen.  

Rajzok

A történethez hasonlóan a rajzok színvonala is hullámzó. A képi világ első ránézésre régimódinak tűnhet. A fény és az árnyék megjelenítése egészen minimális és színátmenetek sincsenek, ám alaposabban szemügyre véve látszik, hogy helyenként nagyon is részletgazdag. A történések jól lekövethetőek. Még akció közben is kockáról kockára vezet, ennek köszönhetően lehetetlen elveszíteni a fonalat. 

Összegzés

Ha a két kötetet egyben nézzük, lassú kezdés után feljavulás tapasztalható. Haladva a történetben még a rajzok is egyre jobbak lesznek. A második kötet a feléig-kétharmadáig kimondottan jó olvasmány, aztán a végére a rajzok és a cselekmény színvonala is süllyedni kezd.

Pozitívum a klasszikusokhoz hű eredettörténet, ami a szereplők személyiségére koncentrál. Nem nélkülözi a feszültséget és a humort, az akciórészekről viszont jobb volna megfeledkezni. A párbeszédek színvonala széles skálán mozog a kínos öntömjénezéstől kezdve a magvasabb gondolatokig, jópofa humoros beszólásokig. Nálam mindent egybevetve pozitív irányba billen a mérleg. Régebbi képregények kedvelőinek, türelmeseknek, DC-vel, Igazság Ligával ismerkedőknek ajánlott. Az akció-orientált képregények kedvelői keressenek valami mást. Például a Közellenségeket.