Karácsony előtt jelent meg a második TNT füzet. Az első rész kifejezetten kellemes meglepetést okozott, így nagyon vártam már a folytatást. Bár szerves folytatásról nem beszélhetünk, hiszen minden füzet különálló történetet mesél el.
Kiadó: | IDW |
Írta: | Kenny Byerly |
Rajzolta: | Dario Brizuela, Heather Breckel |
Eredeti kiadás: | TMNT New Animated Adventures #02 |
Hazai kiadás: | Kingpin, 2016 |
Történet
Az előző részt dicsértem a jó dialógusok és a humora miatt. Ezúttal az író nem erőltette meg magát. A faék egyszerűségű történetben a teknőcök Kígyófűvel találják szembe magukat és az egész fejezet az ellene való küzdelemből áll. Amit az első részben szerettem, azt ezúttal nyomokban sem tartalmazza. April és a teknőcök egymás közti vitája adja általában az okos párbeszédeket, de ezek most elmaradtak. A humor kimerül a növényekkel kapcsolatos szóviccekben, amit viszont a magyar fordító jól oldott meg.
Rajz
A rajz stílusa továbbra sem vesz le a lábamról és mintha ezen a téren is történt volna visszalépés az előző számhoz képest. A fényeket, árnyékokat szépen ábrázolták az előző számban, sejtelmes atmoszférát kölcsönözve a lopakodós részeknek. Ezúttal be kellett érnem csápokkal.
Összegzés
5
Igyekszem a helyén kezelni a képregényt. Tudatában vagyok, hogy gyerekeknek szóló kiadványról van szó, de az első rész felállított egy mércét. Ez a szám csalódást okozott. Pozitívum, hogy egy poszter is helyet kapott a füzetben, más kérdés, hogy sajnos nem kivehető.