Az Eaglemoss 10. kötete Superman 1986-os újragondolt eredettörténetét meséli el. John Byrne klasszikusa 30 év távlatából is etalonnak tekinthető és még mindig nagyszerű olvasmány, igaz elsősorban nem a címszereplő miatt.
Kiadó: | DC Comics |
Írta: | John Byrne |
Rajzolta: | John Byrne |
Eredeti kiadás: | Man of Steel 1-6., 1986 |
Hazai kiadás: | Semic, 1990 |
Eaglemoss, 2017 |
Csaknem 50 évvel az első megjelenése után a DC szerette volna - a korabeli Marvel lapok mintájára - korszerűbbé, emberibb léptékűvé tenni a hőst és az őt övező világot. A feladattal az X-Men és a Fantasztikus Négyes korábbi sztáríróját bízták meg, aki nagyon okos húzásokkal helyezte új alapokra a karaktert, de egy fontos összetevőt kihagyott.
Történet
Lényeges változás a korábbiakhoz képest, hogy Superman nem gyermekként, hanem egy mesterséges méhben, magzatként érkezik a Földre és itt születik meg. Ezt zseniális húzásnak tartom, hiszen itt nő fel, itt szerzi az első tapasztalatait és felnőtt koráig nem is tudja magáról, hogy földönkívüli. Nem egy kozmikus hős tehát akinek van egy civil alteregója a Föld nevű bolygón, hanem egy ember aki időnként kívül hordja az alsónadrágját. Ám felvetődik a kérdés: Vajon mi késztet valakit ilyen ízléstelenségre?
Számomra úgy tűnik, hogy semmi. Hiányzik a karakterből a motiváció. Pókember óta tudjuk, hogy a nagy erő nagy felelősséggel jár. Superman esetében ez valahogy úgy hangozna, hogy a korlátlan erő időnként - különösen ha Lois bajba kerül - jár némi felelősséggel. Pókembert - de mondhatnám Batmant, vagy a Marvel univerzumból sokakat - személyes tragédia terelte a bűnüldözés útjára, de Clark Kentet úgy tűnik semmi sem vezérli. Ha csak az nem, hogy közel kerüljön Loishoz. Számára a hősködés egyfajta hobbi, amit azért űz mert megteheti és mert szófogadó, jó fiúnak nevelték a szülei. Szeretné hasznossá tenni a képességeit, de nem annyira, hogy bármit be kelljen áldoznia a civil életéből. Ráadásul hősöktől szokatlan módon a képességeit használja előnyszerzésre a civil életben.
Ez nem a képregény kritikája, hanem a karakteré. Annak ellenére, hogy Superman nem a kedvencem, a képregény mégis lekötött és gyorsan haladtam benne. Ez főként az érdekes mellékszereplőknek köszönhető. Kenték remek szülők, Lana Lang drámát hoz a történetbe, Batman nagyon rafinált, Luthor esetében pedig minden felbukkanásánál érezhető, hogy készül valamire. Jóformán mindenki érdekesebb mint Superman. Ha Bizarro kap még két oldalt, lehet hogy Lois is őt választja inkább.
Rajzok
A rajzolás szintén a szerző munkája. Byrne-nak elég jellegzetes stílusa van, sok arc ismerős lehet korábbi Marvel történetekből. Kétségkívül eljárt már felette az idő, bár én kedvelem a 80-as évek egyszerűbb ábrázolásmódját. Jobban követhető mint sok mai, művészi igényességgel készülő képregény. A borító viszont vitán felül minden idők egyik legjobb Superman borítója. Tökéletesen kifejezi amiről a képregény szól: Clark Kent vagyok, Superman.
Összegzés
9
Szórakoztató, könnyen, gyorsan olvasható kiadvány, mely ráadásként Superman legelső kalandját is tartalmazza 1938-ból, az Action Comics első számából. Kortól nemtől függetlenül minden képregényolvasónak ajánlható, gyűjtőknek pedig egyenesen kötelező darab. Jár neki a magas pontszám és a klasszikus jelző, hiszen ez az az eredettörténet ami évtizedek óta meghatározza a karakterről alkotott képünket.